Honismereti csoport
A Hungaro-Dalton Pedagógiai Innovációs Egyesület céljai között szerepel
a megye pedagógiai értékeinek feltárása, megőrzése és továbbadása a tanulóifjúság
nevelése, fejlesztése érdekében. Ebből az indítattásból szeretnénk összegyűjteni
és helytörténeti kiadványban bemutatni azon egykori pedagógusok munkásságát,
akiknek személyéhez az iskola ma is kötődik.
Olyan tekintélyes, környezetükben elismert pedagógusok munkásságát kívánjuk
feltárni, akiknek az emlékét valamilyen módon az iskola (község, város)
hagyományrendszerébe beépítette. Így
iskola/tanterem névadóként
lakóhely valamilyen intézményének névadójaként
emléktábla/emlékszobor/kopjafa stb. formában
a nevéről elnevezett verseny, esemény névadójaként
pedagógiai pályázat névadójaként
iskolamúzeum/emlékszoba létrehozójaként
iskolatörténet szerzőjeként
egyéb okból megőrzésre érdemesnek tartja
Kérjük szíveskedjenek jelezni, hogy az intézmény kapcsolódna-e kezdeményezésünkhöz!
Pozitív válasz esetén kérjük, szíveskedjenek azt közölni, ki lenne az a személy
(pedagógus), aki feltáró munkához segítséget nyújtana vagy szükséges tájékoztatást
megadná.
Az összegyűjtött anyagot a tanév folyamán szeretnénk feldolgozni, majd méltó
formában megjelentetni.
Visszajelzést elektronikus levélben a következõ címre kérjük:
kallosne
kukac freemail.hu vagy
nelli1 kukac freemail.hu
Üdvözlettel
Kallós Károlyné, dr. Gönczöl Lászlóné
Kapcsolódó anyagok
Irányadó vázlat kutatómunkához
Gömöryné Mészey Zsuzsa - Kallós Károlyné: Levél a Honismereti kutatócsoport részére
Művészetpedagógiai csoport
„Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyithatja a fiatal lelket ...
Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszervezni az iskola kötelessége”
Kodály Zoltán
A csoport megalakulásakor a művészetoktatás területén dolgozó pedagógusokként
áttekintettük az elmúlt 15-20 év területünket érintő válságát. Beszélgetéseink
során rögzítettük a negatívumokat:
- a csökkenő óraszámot
- a zeneoktatásban alkalmazott, Kodály nevével fémjelzett
módszer árnyékba kerülését
- az ifjúság érzelmi nevelésének hiányosságait
- a diákok sikerélményhez, közösségi alkotótevékenységhez juttatásának problémáját
Úgy ítéltük meg, segítő kezet kell nyújtanunk az oktatási intézményeknek és az
ott tanító kollégáknak, hogy koncertek, nyílt énekórák szervezésével a művészet
valódi értékeit csillanthassuk meg a tanulók előtt. A koncertek műsorába mindig
beillesztettük a helyi kórus, vagy zeneiskolában tanuló diák produkcióját
is, ezzel megerősítést adva a saját értékteremtéshez.
Elterveztük, hogy minőséget képviselő műalkotásokkal megyünk a tanulók elé,
ám ügyelünk arra, hogy egyszerűséggel, kisebb játékokkal közvetlenné
tegyük azokat.
Amint a kontaktus kialakult,
igyekeztünk bevonni őket a produkcióba, amivel személyessé válhatott
számukra a közös élmény.
2006. évben -Mozart-Bartók Interaktív Koncertek- pályázatunkat
az Alkotók Győrért keretre Győr Megyei Jogú
Város Közgyűlésének Oktatási és Kulturális Bizottsága támogatásban részesítette.
A támogatás és a fellépő művészek aktivitása által lehetőé vált, hogy kb.
1300 diák saját iskolájában magas szintű zenei produkciót élvezhessen, továbbá
ne passzív szemlélõje legyen a komolyzenei elõadásnak, hanem örömmel bekapcsolódjon
az előadás folyamatába.
Kezdeményezésünk óriási tetszést aratott nemcsak a diákok, de az iskolák vezetői és pedagógusai körében is.
2006-os koncertek reakcióit
megkaptuk csodaszép rajzok és diákvélemények formájában, melyekből néhányat
megemlítenék:
- V. Bernadett: Nagyon sok dalt hallottunk, melyek színesek és
élvezettel teli elõadások voltak.
- S. Gábor: Az előadáson több idézet és vicces operarészlet is szerepelt, amibe
egy 5. osztályos fiút is bevontak nagyon humoros módon.
- K. László: Gyerekeket hívtak a színpadra, együtt énekeltek és táncoltak.
Nagyon élveztem az előadást. Szeretném, ha lenne többször is ilyen koncert az iskolában.
A 2007. évi rendezvénysorozat célja
A továbblépés útját abban látjuk, hogy a jövõben ne csak Győrre koncentráljunk, hanem, mint egyesületünk alapszabályában megfogalmaztuk, kiterjeszthessük tevékenységünket az országhatáron elül és kívül lévő oktatási intézményekre is. 2007-ben még nagyobb igény fogalmazódott meg a koncertek folytatására, de teljesíteni ezeket a felkéréseket csak akkor tudjuk, tekintve az oktatási-nevelési intézmények jelenlegi problémáit, ha pályázati úton juthatunk a megvalósításhoz szükséges anyagi fedezethez.
„Vallom, hogy nemcsak művészeket kell nevelni, hanem a közönséget is meg kell ismertetni a művészet varázslatos ajándékával,hogy később a műalkotások élményében egymásra találhassanak. ”
Kodály Zoltán
Művésztanárok
Kőszegi Németh József - magánének tanár, karvezetõ, énekművész és közoktatási vezető
1982-ben Debrecenben, majd 1987-ben
a Budapesti Zeneakadémián és a Műszaki Egyetemen szereztem a diplomáimat.
Tanítással már 1981-től foglalkozom, az oktatás különbözõ területein,
az általános iskolától a fõiskoláig minden szinten
mozgósíthattam képességeimet.
1990 óta a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola
tanára vagyok, jelenleg tanszékvezető beosztásban. 2003 óta szinte minden országos
énekversenyen szerepelt növendékem a díjazottak között.
10 évig magánénekesként a Győri Nemzeti Színház tagja voltam.
Pályám eddigi húsz éve alatt felléphettem a világ számos távoli pontján, Európa országai
mellett Mexikóban, USA-ban, Dél-Kóreában, Taiwanon, Taiföldön, Szingapúrban,
Malajziában, Kínában, Indiában, a Fülöp-szigeteken, Katarban és Cipruson.
Ezt tartom a mûvészet jutalmának.
Karsai Klára - énekművész, zenetanár
Hegedűsként kezdte pályáját, majd énekesként volt alkalma Európaszerte fellépni az opera, operett és musicalirodalom jelentõs szerepeiben, pl. : Cherubino, Lauretta, Musette, Mimi, Michaela, Adele, Sylvia Lisa, Angele, Maria, Anita és Flammchen. Pedagógusi munkáját tanitványaival népdalénekesi versenyeken elért kiemelkedő eredményei fémjelzik. Hitvallásom: alázat, szorgalom, következetesség s szeretet.
Gál Anikó - a színház kórusvezetője, zenetanár, zongorakísérő
Munkája során részt vesz az opera-, operett- és musicalirodalom remekeinek betanításában, előadásain. A Rába Dal- és Társaskör karnagyként már több ismeretterjesztő koncertet szervezett a zenés színpadi műfajok kialakulásáról, fejlődéséről.
Bojtár Imre - a szinház zenekarának oboa-szólamvezetője, a győri Zeneművészeti Szakközépiskolában oboatanár. Fellépésein és az eddig elkészült 7 CD-lemezén fõleg a magyar zenét népszerűsiti, így édesapja, Bojtár László műveit is. Önálló oboa-zongora CD-jének címe: A dalnak lenge szárnyán; melyen feleségével, Gál Anikóval muzsikál együtt.
Némethné Bíró Emma - zeneelmélet-, szolfézstanár és karvezető
Diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán kitüntetéssel vézett. Pályáját a Budapesti XXII. ker. Nádasdy Kálmán Zeneiskolában kezdte, ezután a Győri Nemzeti Szímház kórusának szólamvezetője lett. 15 éve pedig a Győri Liszt Ferenc Zeneiskola szolfézs tanáraként tevékenykedik, növendékeivel országos versenyeken több alkalmommal a díjazottak között szerepelt.
Lap tetejére